A Kormány által 2015. december 14. napján benyújtott, és az Országgyűlés által már másnap elfogadott törvénymódosítás jó hír az építőiparnak, hiszen az új lakások általános forgalmi adóját 5 %-ra csökkentették. A törvényjavaslat azonban az áfa mellett az Étv-t is módosítja, ami pánikot váltott ki az építész társadalomban. A pánik nem indokolt – a címben feltett kérdésekre a válasz: NEM, nem azt építünk, amit csak akarunk–, a jogszabályokat ezután is be kell tartani, terveket továbbra is készíteni kell, de kockázatokat rejhet magában az új szabályozás. Összefoglaltuk, hogy az Építési törvény módosításában milyen kockázatokat látunk, és milyen érdemi javaslataink vannak a korrigálására. Cikkünk a törvényjavaslat sorsát követve folyamatosan frissül, az “Utolsó frissítés” dátuma alapján követhető a tartalom változása. A törvény (2015. évi CCXII. törvény) a Magyar Közlöny 197. számában már meg is jelent. A cikkben már közzétettük a 2016. január 16-ától alkalmazandó “szankciót” is, amelyet a három éven belül be nem fejezett épületekre kell fizetni.

Forrás: https://epitesijog.hu/fooldal/1843-azt-epitnk-amit-akarunk-nem-szamit-a-hesz